Térkép Blog RSS Komment Szavazó Mutató Műveim Kissy Stat Turkáló Linkek Segíts! 2010.03.11. Cs  04:37 
A hipermangán-monopólium :: Láng Attila D. blogja
Levél erről a cikkről    
A hipermangán-monopólium   
Előző TartalomKövetkező

A 112 – Életmentők című német sorozatban a kígyó marta páciensnek az imént kálium-permanganátot adott a doki. Én pedig megint itt vagyok a gondolkodóba esve bele. A sorozat 2008-ban készült, nekünk pedig már 2007-ben szembesülnünk kellett azzal, hogy kálium-permanganát, azaz hipermangán márpedig nincs. Be van tiltva. Abszolút hiperszigor korlátozza.
   Mármost lehetséges volna, hogy Németország egy elmaradott állam, amely ilyen hiperveszélyt nem vesz komolyan, és felelőtlenül osztogatja nyakra-főre a hipermangánt? Hiper meglepne. Akkor az volna netán mármost lehetséges, hogy quod licet Germaniam, non licet Hungariam, azaz amit szabad Jupiternek, azt mink nehogy akarni merészeljük? Egy Európai Unióban én ezt se tudom elképzelni.
   Marad az egyetlen lehetséges feltételezés: a sorozat készítői nem tudtak arról, hogy a hipermangánt hiperbetiltották. Azt tudják, hogy néz ki a német mentőautó és merre kell hajtani Düsseldorfban, de ezt az egyet pont nem tudják.
   Hiperfura.
  Politika     Egészségügy  
Lásd még:
2009.06.17. 19:29:37    A hipermangán-monopólium
2007.07.17. 0:40:11    Hiperkirkúk
2007.07.16. 15:27:11    Tiltsák be a cukrot!
Értékelés (1: legrosszabb, 5: legjobb):    
    Átlag: 5
  5: 5 db
  Nincs hozzászólás
 2114 ::      :: 4456 :: 4 456 :: Szilárd :: CZI En :: 70/295 :: @193 :: Rendőrálmos, rendőrhuba, rendőrtöhötöm